„Alkalmazkodj okosan!” - klímatudatos települések konferenciája
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Dipol Csoport, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és az Országos Klímareferens Hálózat Egyesület közösen szervezte meg a klímatudatos települések konferenciáját, amelyen bemutatták és összegezték a következő időszak kötelező és választható települési feladatait.
A konferencia iránt mind a városból, mind a megyei településekről is többen érkeztek. Az előadások között szerepelt Hegedűs Zoltán Hódmezővásárhely alpolgármester a városi klímastratégia megalapozásáról tartott előadása, melyben hangsúlyozta, hogy a város már sokat tett a klímavédelemért, az integrált területfejlesztési stratégia egy része pedig a környezeti befektetést is képezi.
Hódmezővásárhely sokat tett a klímavédelemért, az integrált területfejlesztési stratégia egy része pedig a környezeti befektetést is tartalmazza
Dr. Fegyveres Fiskál Gábor a Dipol Csoport ügyvezető igazgatója elmondta, a konferencia legfontosabb célja a tudatos cselekvésre ösztönzés, amihez szükséges, hogy ismerjük az okokat, a következményekeg és a megoldásokat. Prof. Dr. Mika János, egyetemi tanár, éghajlatkutató a klímaváltozás globális és regionális hatásáról számolt be. A rendezvényen részt vettek a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda gyermekei is, így már fiatalon megismerhetik a környezetvédelmen keresztü a klímavédelmet.
/T.D.