Kiállítás mutatja be a SZIN-t
Az idén ötvenéves Szegedi Ifjúsági Napok történetét mutatja be az a szabadtéri kiállítás, amely Szeged központjában nyílt meg.
A félévszázadot bemutató 12 tablót a fesztivál egykori legendás helyszínén, a Stefánián állították föl. Az interaktív kiállítás érdekessége, hogy a plakátokon elhelyezett QR kód segítségével az adott korszak legjellemzőbb zenéi is meghallgathatók. A Szegedi Ifjúsági Napokat először 1968-ban, egy évvel a legendás woodstocki fesztivál előtt szervezték meg. A rendezvény szervesen kapcsolódott a szegedi nyár kulturális eseményeihez, a Szabadtéri Játékokhoz és a nemzetközi néptáncfesztiválhoz.
Az interaktív kiállításon QR kód segítségével az adott korszak legjellemzőbb zenéi is meghallgathatók
A SZIN első korszaka 1990-ig tartott, a bő két évtized alatt, a fesztivál fellépői között szerepelt a hazai könnyűzene szinte minden fontos együttese. 1990-től 2002-ig Szurdi Zsolt és a Városi Rock Klub csapata szervezte a fesztivált különböző helyszíneken. 2003-ban az önkormányzat és a Szegedi Ifjúsági Ház vette át a rendezést: a SZIN új helyszínre, az Újszegedi Partfürdőre költözött, időpontja pedig a nyár közepéről átkerült augusztus végére, így az elmúlt másfél évtizedben a nyári fesztiválszezon zárórendezvényévé vált. A SZIN-t idén augusztus 22. és 26. között rendezik meg olyan fellépőkkel mint a Pet Shop Boys, Sean Paul vagy Jess Glynne.
MTI/T.D.