Legyél otthon a nemzeti értékekben: döntő

A "Legyél otthon a nemzeti értékekben" című három fordulós vetélkedő döntőjére január 13-án kerül sor az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark látogatóközpontjában.

A Földművelődésügyi Minisztérium rendszeresen jelentet meg pályázati felhívásokat a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, gondozásának, megismertetésének támogatására. Tavaly hirdették meg a "Legyél otthon a nemzeti értékekben" című pályázatot, melyre a Csongrád Megyei Önkormányzat 3 millió forintos támogatást nyert el, felhasználásával a megye általános és középiskolás  diákjai jobban megismerhetik szülőföldjük nemzeti értékeit.

 

hungarikum

A vetélkedő a lakóhely értékgazdagságára való figyelem felkeltését, a fiatalok szülőföldhöz való kötődésnek és nemzeti azonosságtudatának erősítését célozza

 

A vetélkedőre 23 általános iskolás és 12 középiskolás csapat regisztrált, az első fordulóban 20 tematikus tesztkérdésre kellett meghatározott idő alatt online választ adni. Végül 10 általános iskolás és 7 középiskolás csapat jutott tovább, akik a második fordulóban szintén kvíz kérdésekre válaszoltak és olyan értékeket kellett "felfedezniük" a településeiken, amelyek javasolhatóak az értéktárba. A két feladat értékelése után 5 általános iskolás és 3 középiskolás csapat jutott a döntőbe, akiket újabb feladat várt: az előbbieknek a megyei értékekre utaló plakáttervet, az utóbbiaknak logó és kapcsolódó szlogen tervét kellett elkészíteniük, amelyeket a Csongrád Megyei Értéktár Bizottság értékel. A kreatív munkák mellett játékos feladatok is várják a csapatokat, a legjobbak az országos döntőn, Kárpát-medencei szintű vetélkedőn bizonyíthatják a tudásukat.

 

/T.D.