Megújult a maroslelei könyvtár
A maroslelei könyvtár közel negyven millió forintból újult meg. Az átadáson Lázár János hangsúlyozta: a komplex beruházás célja, hogy kistelepülésen is elérhető legyen a versenyképes tudás.
A felújítás során komplett tetőszerkezetcsere, napelemek telepítése, belső felújítás, fűtés- és világítás-korszerűsítés valósult meg. Az épület környezete is megújult a helyi vállalkozások kezdeményezésének köszönhetően, a Nemzeti Kulturális Alap pályázata pedig a belső bútorzat cseréjét tette lehetővé. Martonosi György polgármester szerint a település országgyűlési képviselője nélkül nem jöhettek volna létre azok a maradandó értékek, mint a megye legmodernebb étkezőkonyhája, vagy szintén a Maroslelén nemrég átadott felújított önkormányzati bérlakástömb.
A mostani uniós ciklus során 3,6 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések Maroslelén
Kiemelte, hogy a mostani uniós ciklus során 3,6 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések a falu területén és a Makó-Maroslele összekötő útnál. Lázár János arról beszélt: a cél, hogy a térség 19 településének az életét összekössék, és szorosabb együttműködés alakuljon ki. A könyvtár felújítását kiemelkedőnek nevezte, mivel 100 éve nem volt ehhez hasonló beruházás a környéken.
/T.D.