Mobil Digitális Iskola Hódmezővásárhelyen
A hódmezővásárhelyi Németh László iskola udvarán töltötte az elmúlt hetet a Mobidik program szuperokos digitális eszközökkel felszerelt konténertanterme.
Az országjáró tanterem a legmodernebb oktatási célú informatikai eszközökkel van felszerelve, a tanárok és diákok ezeken keresztül kaphattak betekintést a jövő iskolájába. A tanulók a jövőben tankönyvek helyett tableteket használnak majd, a tanárok szoftverek segítségével rajzolnak majd a táblára, a biológiai modelleket pedig hologramos képek váltják majd fel. Az egy hét alatt több mint száz diák fordult meg a tanteremben, amely nem csak a diákok, hanem a pedagógusok tetszését is elnyerte.
Hódmezővásárhelyen járt az országjáró okostanterem
Matolcsy Miklós, a Mobidik program vezetője elmondta, a diákok túlnyomó többsége napi rendszerességgel használ valamilyen digitális eszközt, így fontos, hogy a tanárok ezeket az eszközöket az oktatás szolgálatába állítsák. Az országjáró tanterem továbbá hasznos ismereteket is nyújt a diákoknak, olyan modern technológiákat ismerhetnek meg általa, amellyel az egyetemeken vagy a munkaerőpiacon is találkozhatnak majd.
/T.D.