Program a megye foglalkoztatottságának és gazdaságának növekedéséért
A Csongrád Megyei Önkormányzat és a Csongrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya a Széchenyi 2020 program nyútotta támogatással akarja növelni a megye foglakoztatásának szintjét és elősegíteni a gazdaság fejlődését.
A pályázati felhívás keretében foglalkoztatási együttműködést kívánnak létrehozni a munkaerőpiac érdekképviseleteinek és szereplőinek bevonásával. Az együttműködés keretében képzéseket és foglalkoztatási programokat dolgoznak ki és valósítanak meg. A szerződés három évre szól, valamint 1 milliárd forintnyi európai uniós támogatás segíti.
Juhász Tünde kormánymegbízott
A munkaerő-piaci programba 648 főt akarnak bevonni, ebből 366 főt fő álláshoz jutattni, valamint minimum 184 fő rendelkezzen majd állással a támogatást követően is. A program célja, hogy a keresletnek megfelelően biztosítanak munkát és javíthassanak a hátrányos helyzetű személyek foglalkoztathatóságán.
/T.D.