Soha nem látott összeg áll rendelkezésre Szeged számára
B. Nagy László, Csongrád megye fejlesztési biztosa a delmagyar.hu-nak úgy fogalmazott: a folyamatok jó irányba haladnak, ilyen óriási összeg, mint most, soha nem állt még Szeged rendelkezésére.
B. Nagy László a Fiatal Vállalkozók Hetén adott tájékoztatást a megyei települések fejlesztési elképzelésieről és a Modern Városok Programban megvalósuló beruházások lehetőségeiről. A fejlesztési biztos elmondta, hogy több szegedi beruházás időigényes, ugyanakkor plusz kapacitást is sikerült átcsoprtosítani a felelős minisztériumnak köszönhetően. Szólt a harmadik Tisza-híd ügyről, a 61 milliárd forintos beruházásról már zajlanak a tárgyalások, míg a leendő ipari parkról három körülményt emelt ki az országgyűlési képviselő: az árat, a nagyságot és a minőséget.
B. Nagy László a Fiatal Vállalkozók Hetén adott tájékoztatást a megyei települések fejlesztési elképzelésieről és a Modern Városok Programban megvalósuló beruházások lehetőségeiről
Hamarosan döntenek a Széchenyi tér arculatának visszaállításáról is - tette hozzá B. Nagy László. A fiatal vállalkozóknak szóló rendezvénysorozaton Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke a kitartás fontosságát hangsúlyozta. A rendezvényen több fiatal vállalkozó is bemutatkozott.
/T.D.