Székkutas: szennyvízelvezetés megoldva
A „Székkutas község szennyvízelvezetésének és szennyvíz- tisztításának fejlesztési megvalósítása” nevű projekt a befejezéséhez érkezett, Lázár János, a régió országgyűlési képviselője adta át a szennyvíztisztítót.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: gratulált a beruházáshoz, és megköszönte e székkutasiak türelmét. Kiemelte: országosan hét év alatt mintegy 5 millió magyar honfitársunk szennyvízkezelését tudtuk európai módon megoldani. A település polgármestere, Szél István avatóbeszédében Széchenyit idézte: azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk. Egy közösség akkor lehet sikeres, mely ugyanúgy gondolkodik a dolgokról, össze tud fogni, és még a csillagok állása is szerencsés - tette hozzá. Elmondta még: az eredmény önmagáért beszél. A közel két milliárd összköltségű beruházás 100%-ban kormányzati támogatásból készült el. A székkutasi polgármester arról is tájékoztatta az egybegyűlteket és a sajtót, hogy augusztusban fel tudják újítani Székkutas teljes úthálózatát egy 100 milliós kormányzati támogatásból.
Az április 13-ai átadón részt vett Kakas Béla, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke is
Székkutason 10 km új gerinc vezeték, és 1,4 km nyomóvezeték, 619 házi bekötés és 5 szennyvíz átemelő épült meg. Az út és bejáró helyreállítások még folyamatban vannak.
promenad.hu / MCOnet