Hogyan neveljük a gyerekeket pénzügyi tudatosságra?
A kicsiket szinte mindenféle helyzetre, veszélyre felkészítjük: hogyan kell biztonságosan közlekedni, a konyhában vagy a kertben tenni-venni, mit tegyenek, ha gyanús alakokkal találkoznak az utcán. A kamaszoknak felvilágosítást adunk egy csomó fontos témában, egy valamire azonban csak kevés figyelem jut. Ez pedig a pénzügyek tudatos kezelése. Pedig az anyagiakkal való megbarátkozás van olyan lényeges a későbbi boldogulás szempontjából, mint egy nyelvtanfolyam!
Szerencsére rengeteg kisebb-nagyobb trükköt bevethetsz szülőként, hogy a gyerek megtanuljon ügyesen bánni a pénzzel. A cikk elkészítésében a személyi kölcsönök szakértője, az Oney nyújtott segítséget.
● Megoszlanak a vélemények a zsebpénz kapcsán - adjunk, ne adjunk? Kaphat a gyerek, de csak otthoni segítségért cserébe? Természetesen a családi költségvetéstől is függ a kérdés, de egy fontos elvi kérdés is meghúzódik mögötte. Ha hosszú ideig, minden héten azonos összeget dugunk a gyerek zsebébe, könnyen lehet, hogy egy idő után ezt már el is várja majd, hiszen úgy érzi, “jár” neki. A “megérdemlem” típusú hozzáállás pedig komoly gátat vethet a későbbi boldogulásának. Érdemes inkább valamilyen jutalmazó rendszert kitalálni: mosogatás után egy “kredit”, vasalás után pedig kettő jár...és így tovább. A pénzt az elvégzett munka minőségének arányában is ki lehet osztani.
● Sokan azt mesélik, hogy a gyerek azt gondolja a bank-és a hitelkártyáról, az valójában valamilyen, végtelen mennyiségű pénzt biztosító varázspálca. Érdemes felvilágosítani, hogy a pénz bizony fogyó eszköz, akkor is, ha egy műanyag kártya szimbolizálja. Fontos, hogy a hitel se az “ingyen pénz” kategóriájába essen: tanítsd meg neki, hogy amit kölcsön kér, azt bizony később vissza kell adni - legtöbbször kamatostul.
● Már rövid távú célok is segítenek abban, hogy a gyerek megbecsülje a pénzt, és megtanulja a spórolást. A nagymamának szánt anyák napi ajándékot, vagy az áhított számítógépes játékot szem előtt tartva megtanulhatják, hogy a megtakarítás és gyűjtögetés hosszú távon megtérül. A mini pénzügyi terv kialakítása játékosan fejleszti a gyerek döntési képességeit, és megtanít a jövőbe felelősen tekinteni.
● A bevásárlás igazi aknamező, de kis ügyességgel a javunkra fordíthatjuk. Már egészen kicsi kortól érdemes a gyerek figyelmét felhívni arra, hogy a nyalókának és a csokinak, akármekkora apróságnak is tűnnek, mind-mind ára van. Ezért hasznos, ha külön kosarat adunk a kezébe, amibe összegyűjtheti a saját magának szánt árukat - akár zsebpénzből, akár a mi pénzünkből fizet, saját bőrén fogja tapasztalni a vásárlás súlyát.
Pénzügyi tudatosság
● A malacpersely sem rossz ötlet a szülinapi ajándékok gyűjtésére, de az igazán profik már általános iskolában külön számlát nyitnak a gyerek nevére. Ha minden ezzel járó lépést és előnyt az ő nyelvén ismertetsz, a tudatos megtakarítás világa lényegesen előbb feltárul számára. Így amikor felnő, gond nélkül fog mozgolódni a bankban, és egy számlakivonat értelmezése sem jelent majd különösebb megpróbáltatást.
● Akkor sem muszáj a rajzsarokba száműzni a kicsit, ha nem az ő mini pénzügyeiről van épp szó. A gyerekek imádnak tanulni és ha türelmesen elmagyarázzuk, miért megyünk az épületbe, mi történik épp és ez miért jó a családnak, nem fog szorongani, amikor nagyobb korában majd egyedül kell majd ügyet intéznie.
● Amikor a legújabb kütyüért “hisztizik”, ülj le vele megbeszélni, mit jelent a család szempontjából mondjuk egy százezer forintos konzol árának kitermelése. Értesd meg vele, mennyit kell az áhított ajándékért apának és anyának dolgoznia, félretennie, netán mit kell érte feláldoznia. Természetesen nem a masszív lelkiismeret-furdalás a cél, hanem hogy ő is megértse: az X-Box nem az égből pottyan le a nappali közepére, és az örömteli pillanatok mögött bizony kemény munka áll.