Konferencia és kiállítás a szegedi hadifogolytáborról
Konferenciát és a tervek szerint kiállítást rendeznek az 1944-45-ben a Csillagbörtönben működő hadifogolytáborról, a szervezők túlélők és hozzátartozók jelentkezését várják. A hadifogolytábornak még nincs emlékhelye Szegeden.
A Szegedi Fegyház és Börtön történetének kutatásakor kiderült, hogy a Vörös Hadsereg 1944 szeptemberétől 1945 májusáig hadifogolytábort tartott fenn az épületben. A táborban a szegényes élelmezés, a rossz közegészségügyi helyzet, az embertelen körülmények és bánásmód miatt több mint háromezren vesztették életüket. Az intézet falain belül őrzött hadifoglyok száma meghaladta a tizenkétezret.
A Szegedi Fegyház és Börtön
Őszre tervezik a szovjet hadifogolytáborral foglalkozó emlékkonferenciát, amelyet a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és a Szegedi Fegyház és Börtön - a megyei kormányhivatallal, a megyei levéltárral és a Szeged-Csanádi Egyházmegyével együttműködésben szervez meg. Az esemény egyúttal a táborban ártatlanul fogva tartott, illetve elhunyt áldozatok emléke előtti tiszteletadásra is szolgálna.
/T.D.