Képzőművészeti szakmai együttműködés
A Magyar Képzőművészeti Egyetem és a szegedi Regionális Összművészeti Központ (REÖK) szakmai együttműkökdésről, diplomakiállítások rendezéséről és konferenciák szervezéséről állapodott meg.
A Reök-palota az utóbbi időben leginkább kortárs kiállításoknak adott helyet, az egyetemmel létrejött megállapodás pedig lehetőséget teremt arra, hogy a legfiatalabb hazai művészgeneráció is bemutatkozhasson a központban. A festő- és szobrászhallgatók számára alkotószobát biztosít a palota, a grafikusok többek közt street art kiállítási lehetőséget kapnak, az intermédia és látványtervező szakosok pedig a REÖK színháztermét használhatják hasonló célokra.
Az együttműködés jelentős állomás a REÖK képzőművészeti életében
A hallgatóknak a Szegedi Szabadtéri Játékok produkcióinak díszlettervezési és kivitelezési munkálataiban is lesz alkalmuk bekapcsolódni, ami már a 2017-es nyitóprodukció, a Tosca előkészületei kapcsán elindul. A Képzőművészeti Egyetem igen gazdag gyűjteményéből szecessziós tárlatot terveznek a Reök-palotában, illetve a hallgatók diplomakiállításait is várják.
/T.D.